A szállodák felelőssége értéktárgyainkért
A szállodai letéti szerződés szabályai szerint a szálloda felelőssége azokban a dolgokban bekövetkezett károkért áll fenn, amelyeket a vendég a szállodában kijelölt, illetve általában erre rendelt helyen vagy a szobájában helyezett el, vagy amelyeket a szálloda olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott. A szálloda felelőssége alapján a kártérítés mértéke legfeljebb a napi szobaár összegének ötvenszerese. A felelősség ezt meghaladó mértékű korlátozása vagy kizárása semmis. Tehát a szálloda üzemeltetője a kártérítési felelősség mértékét a napi szobaár ötvenszeresénél alacsonyabb összegben nem állapíthatja meg.
A Ptk. rendelkezései szerint az értékpapírokért, készpénzért és egyéb értéktárgyakért a szálloda felelőssége akkor áll fenn, ha a szálloda a dolgot megőrzésre átvette, vagy a megőrzésre átvételt megtagadta. Az így elhelyezett dolgokért a szálloda felelőssége korlátlan, azaz a teljes bekövetkezett kárt köteles megtéríteni. A szálloda ebben az esetben nem hivatkozhat a napi szobaár ötvenszeresére, mint a kártérítési felelősség korlátjára.
A fürdők, kávéházak, éttermek, színházak hasonló felelőssége
A Ptk. fenntartja az 1959-es Ptk. szabályait a nyilvánosság számára nyitva álló intézmények felelőssége (a fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és hasonló intézmények) tekintetében. Ahogy a Legfelsőbb Bíróság egy 1963-as ítéletében az 1959-es Ptk. miniszteri indokolását felhívva rámutatott: „a korábbi és jelenlegi jogunkban ebben a körben érvényesülő fokozott felelősség azon a meggondoláson alapul, hogy azok, akik ezeknek az üzemeknek, vállalatoknak a szolgáltatását igénybe veszik, rendszerint nincsenek abban a helyzetben, hogy az oda bevitt ingóságaikra állandóan figyelhessenek.
Az 1959-es Ptk. bírói gyakorlata a 471. § (1) bekezdésében szereplő „hasonló vállalatok” körébe vonta az iskolák felelősségét a tanulóknak az oktatás ideje alatt elvesztett vagyontárgyaiért, a sörözőt, a fodrászüzemet, az üzemi étkezdéket és a nyilvános kerékpármegőrző helyeket. A korábbi szabályozást pontosítja annyiban a Ptk., hogy egyértelművé teszi, hogy e szabály tekintetében hasonló intézménynek azok a fürdőhöz, kávéházhoz, színházhoz hasonló intézmények minősülnek, amelyek a nyilvánosság számára nyitva állnak.
Nincs változás abban sem, hogy ezen intézmények felelősségére két korlátozással a szállodai felelősség szabályait kell alkalmazni. E két eltérés a következő:
Egyrészt ezen intézmények felelőssége csak az olyan dolgok tekintetében áll fenn, amelyeket a látogatók az ilyen intézményekbe rendszerint magukkal szoktak vinni. A szabály indoka, hogy a megőrzést ingyen vagy csekély ellenszolgáltatás fejében vállaló intézmények esetén, amelyek elsődleges tevékenysége nem értéktárgyak őrzése, nem indokolt, hogy olyan vagyontárgyak elveszéséért is feleljenek, amelyekre nem számíthattak. A felelősség tehát rendszerint csupán az ilyen intézményekbe általában bevitt ruhákra terjed ki, de nem felelnek az ilyen intézmények az oda bevitt ékszerekért, a szokásos mennyiséget meghaladó készpénzért, értékpapírokért.
Másrészt, ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljából, az intézmény csak az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelősséggel. A szabály indoka, hogy ebben az esetben a bekövetkezett kár a látogató nem kellően körültekintő eljárásának is a következménye. Bár a háború előtti magánjog alapján csak akkor mentesült az intézmény, ha az őrzést ingyenesen vállalta, e szabállyal már az 1959-es Ptk. szakított arra tekintettel, hogy a megőrzési díj olyan csekély, hogy a potenciális kárhoz és az intézmény kockázatához viszonyítva elvárható, hogy a látogató ezt a költséget vállalja. A bírói gyakorlat értelmében mentesül például a fürdő üzemeltetője, ha a vendégek értékeinek megőrzésére fokozott biztonsági őrizetet lehetővé tévő értékmegőrzőt tart fenn és a vendég a gépjármű indítókulcsát nem az értékmegőrzőbe helyezi el, hanem az öltözőszekrényben hagyja.
[Forrás: dr. Gerse Márton; jogaszvilag.hu]